|
1994-ben ismerkedtem meg a
Herbalife-fal, akkoriban egészségügyi gondjaim voltak, és a
gyógyulásomat nagy mértékű gyógyszer allergia lassította.
A Herbalife termékeket nagyon
megszerettem az első perctől kezdve.
Segítettek nekem abban, hogy
életerősnek, frissnek és fittnek érezzem magam. Boldogan
kijelenthetem, hogy az étrend- és életmód-változtatásomnak
köszönhetően szervezetem megerősödött, azóta lecsökkent az
alvásigényem és tünetmentesen élek.
A
Herbalife munkám során az első vásárlóm a barátnőm volt, aki
termékeink segítségével
éhezés nélkül fogyott úgy, hogy a bőre sem lett ráncos a gyors
fogyástól, sőt a sok vitaminnak köszönhetően szebb lett, mint
valaha.
A sok jó
tapasztalatnak az lett a következménye, hogy a környezetemben,
egyre többen vették észre ezeket a jelentős változásokat, és
kérték, segítsek nekik
is hasonló eredményeket elérni.
A Herbalife számomra a függetlenséget és a szabadságot jelenti.
Anyaként mindig is fontos volt számomra, hogy akkor legyek a
gyerekemmel, amikor szüksége van rám. A későbbiekben az oktatását
tudtam fedezni, majd pedig az utazásoknak köszönhetően
egy jövőképet tudtam mutatni
neki.
Mára már
közös missziónknak tartjuk, hogy segítsünk az embereknek valóra
váltani az álmaikat, és egy fiatalos, dinamikus csapattal ezt
valóra is tudjuk váltani.
|