10
éven keresztül jártam konditerembe edzeni. Nem azért, hogy ki
legyek gyúrva, hanem azért, hogy szinten tartsam magam, és ne
legyen rajtam soha egy csöpp felesleg sem. Sajnos tavaly nyáron
megemeltem magam, elszakadt egy izom szál a gerincem mellett,
az orvos eltiltott minden mozgástól, így az edzőteremtől is.
Négy hónap alatt gondold el felszedtem 14 kilót. Teljesen kétségbe
voltam esve, nem tudtam, mit csináljak. Szerencsére az egyik
ismerősöm ajánlotta a Herbalife-t.
A
napi három étkezésből kettőt Herbalife-vel helyettesítek.
Reggeli,
ebéd: Herbalife... öt óra magasságában pedig egy teljes értékű
étkezés. (ezt az időrendet persze mindenki úgy osztja be ahogyan
akarja)
Ami a legjobb az egészben, az az, hogy
pár nap után már nem voltam éhes, a bőröm
nem hogy nem ereszkedett meg, épp ellenkezőleg, vissza jött
a feszessége és rugalmas lett.
Egy hónap alatt leadtam a 14 kilóból 10-et,
a következő hónapban pedig
eltűnt rólam teljesen a felesleg. Ez annak köszönhető mint kiderült, hogy
ez a termék az izmom és a kötőszöveteket erősít, centikben pedig
karcsúsít.
Én
csak azt tudom javasolni, hogy próbáld ki a
terméket,
mert ennél könnyebben nem lehet egészségesen megszabadulni a
kilóktól. Ráadásul mikor összeadtam a reggeli és az ebéd árát
akkor kiderült, még anyagilag is jobban jártam.
Egy a biztos, nekem
sikerült leadnom 16 kilót, azóta már a hátam is rendbe jött,
visszajöttek izmaim, visszagyúrtam magam alapra, de változatlan
fogyasztom a Herbalife-t mert úgy érzem, hogy jót tesz a szervezetemnek...