Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife  Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife Herbalife

 

Stefánka-Sárközy Szilvia

29 éves magyar hölgy. 13 éve a profi sportolók táborát erősíti.

Senior műugróként ér el kiemelkedő sikereket.

 

 

ELŐTTE

 

 

„Sport sikereim ellenére sajnos a súlyommal kamaszkortól kezdve ’problémám’ volt, állandóan ügyelnem kellett arra, mit is eszem. Amikor néhány éve abbahagytam az aktív, vagyis a napi több edzést igénylő sportot, ez rögtön meg is látszott rajtam – testsúlyom gyarapodott. Többféle módszerrel, kisebb nagyobb eredményeket értem el a súlycsökkentésben, de egyik sem volt tartós.

2004-ben sikerült visszanyernem eredeti alakomat és fittségemet, és újra edzeni kezdtem. Ennek eredményeképpen június elején az Olaszországban –Riccione-ban- rendezett Senior Világbajnokságon 2 aranyérmet szereztem. A győzelem után sajnos nem volt motivációm és sport karrieremet teljesen elhanyagoltam. Ez azzal járt, hogy észrevétlenül, igen hamar felszedtem jó pár kilót. 2005. januárjában pedig letettem a cigarettát is - ez további plusz kilókat, és a ruhatáram teljes cseréjét jelentette.
Az idő haladtával ismét visszanyertem lelkesedésemet, és megérlelődött bennem az elhatározás, hogy részt veszek az augusztusi Senior Európa Bajnokságon, aminek Stockholm adott otthont. Egészen áprilisig ’húztam az időt’, amikor is rádöbbentem, hogy már alig maradt időm a felkészülésre. Túlsúlyos voltam, és szó sem lehetett arról, hogy ’megmutassam magam fürdőruhában’.

Ekkor a véletlen folytán találkoztam a HERBALIFE-al. ’Lesz ami lesz, nincs mit vesztenem’ alapon belevágtam a Tanácsadóim által előírt programba. Nem esett nehezemre betartani, mert volt motivációm, és az eredmény is hamar megmutatkozott. Kezdetben csak apróbb változásokat észleltem, de egy idő után az előző évi ruháimból egyre többet tudtam ismét felvenni – hihetetlenül boldog voltam!
Az első hónap végére a súlycsökkenés mindenki által láthatóvá vált. Ekkor elkezdtem az edzéseket is, készültem a Bajnokságra és a második hónapra sikerült elérnem a megálmodott, számomra ideális testsúlyt.

 

  Boldogan számolhatok be arról, hogy a stockholmi Senior Európa Bajnokság maximálisan jól sikerült, hiszen 3 aranyérmet szereztem – az 1 és a 3 méteres műugrás és a toronyugrás. Kitűnő formában voltam – és az alakom is tökéletes volt! Köszönettel tartozom ezért Barticsevity Dankának és lányának, Vikinek, akik végig mellettem álltak és bíztattak - és természetesen a termékeknek. Nélkülük ez nem sikerült volna!

Továbbra is fogyasztom a termékeket, hogy tartani tudjam a súlyomat. Berögzült étkezési szokásaim megváltoztatása is nagy segítségemre volt. A vitalitásom, az energiaszintem és az állóképességem is megnőtt. A Herbalife termékeit mindenkinek javasolni tudom, aki tartósan szeretne megszabadulni a felesleges kilóktól, és jól szeretné érezni magát a bőrében.

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Független Herbalife tanácsadók

Vujicsity Viktória

Tel.: +3630/490-1215

E-mail: viki@herbasiker.hu

MSN: generation_h@msn.com

Barticsevity Danka

Tel.: +3630/490-7818

E-mail: danka@herbasiker.hu

Skype: dankaviki

*Az eredmény egyénenként eltérő lehet.

 

desing is copyright @ 2005 by veilside