Herbasiker

Rólam

Barticsevity Danka, független Herbalife tag

1994-ben ismerkedtem meg a Herbalife-fal. Akkoriban egészségügyi gondjaim voltak, és a gyógyulásomat nagymértékű gyógyszerallergia lassította. Az első perctől kezdve nagyon megszerettem a Herbalife termékeket. Segítettek nekem abban, hogy életerősnek és fittnek érezzem magam. Boldogan kijelenthetem, hogy életmód- és étrendváltoztatásomnak köszönhetően szervezetem megerősödött, lecsökkent az alvásigényem és ma tünetmentesen élek.

A megnövekedett életkedvem és a fittségem mások számára is szembetűnővé vált, így rövid időn belül a környezetemből többen is érdeklődni kezdtek a termékek iránt. Megosztottam velük a jó tapasztalataimat, elmondtam, én mit csináltam és kérték tőlem a termékeket. Első jelentkezőm az egyik kedves ismerősöm volt, aki sikeresen csökkentette a testsúlyát. Öröm volt látni a fejlődését napról napra csinosabb lett. Nem éhezett, végig energikus volt, számos pozitív változásról számolt be, a fogyást követően pedig a bőre nem ráncosodott, hanem feszesebbé vált.

A jó eredmények hatására lelkessé váltam és elhatároztam, új hivatást választok magamnak, belevágok a Herbalife üzleti lehetőségbe is.

Képzésekre jártam, fejlesztettem magam és egyre többet tanultam meg a helyes táplálkozásról, nagy hangsúlyt fektetve az egészséges reggelire. A Herbalife számomra a függetlenséget és a szabadságot jelenti. Anyaként mindig is fontosnak tartottam, hogy akkor legyek a lányommal, amikor szüksége van rám. Ahogy cseperedett, megfelelő oktatást tudtam biztosítani számára, a sok utazásnak köszönhetően pedig egy jövőképet mutathattam neki. Mára már felnőttként velem együtt dolgozik azon, hogy minél több embernek tudjunk segíteni az életmódváltásban és a megfelelő testsúly kialakításában. 

A Herbalife számos külföldi képzési lehetőséget biztosít a Független Herbalife Tagoknak. Büszke vagyok arra, hogy évről évre egyre több országba jutottunk el és a legjobbaktól tanulhattunk, így Jim Rohn személyiségfejlesztő trénertől, Dr. David Hebertől, a Herbalife orvosi bizottság elnökétől, vagy a Nobel-díjas Louis Ignarro professzortól, akinek a Niteworks termékünket köszönhetjük.

Lányommal, Vujicsity Viktóriával, együtt dolgozunk, és közös missziónknak tekintjük, hogy segítsünk az embereknek megváltoztatni az életét csupán egy egészséges reggeli beállításával és heti rendszeres testmozgással. Megalapítottuk saját fiftclubunkat, az Impulse Fitclub-ot, ahol élménydús, ugyanakkor hatékony edzésben részesítjük a mozogni vágyókat. Az általunk szervezett hétvégi Fitnesznapokon pedig egyre több vendég vesz részt és éri el a testsúlyszabályzással kapcsolatos célját.
Bízom abban, hogy hamarosan Téged is fogyasztóink körében üdvözölhetlek, vagy pedig fiatalos, lendületes csapatunkban köszönthetlek!

Sikertörténetek

Scroll to Top